Vállalkozói útikalauz stopposoknak
2018. március 27. írta: mbudai

Vállalkozói útikalauz stopposoknak

Sokan tervezik saját cég indítását és általában biztosak abban, sikeresek lesznek. Aztán gyakran valami történik, az álomnak annyi lesz, a keserűség és a csalódás marad, pedig ide nem kellene eljutni. Vállalkozni egy életstílus, de ez nem való mindenkinek – ez a bejegyzés arról szól, milyen tulajdonságok kellenek biztosan a vállalkozói léthez.

Tíz éve lettem először cégtulajdonos és sokat tanultam azóta, javarészt a saját káromon. Került már hibám nagyon sokba, voltam okos és nagyon hülye is. Vert le a víz hatóságtól kapott levéltől, rohantam bepánikolva fűhöz, fához, és leptem meg magam órával egy nagy üzlet megkötése után. Hozzám hasonlóan sokan vágnak bele, de kevesebbeknek sikerül, mint akiknek igen: évek óta több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak. Ennek számtalan oka lehet, én összegyűjtöttem néhányat, ami elsősorban az egyénre fókuszál, avagy, hogy divatos címe legyen: öt pont, amit gondolj végig a saját vállalkozás indítása előtt. Van ennél több is, de kezdjük ezekkel. 

A szakmához érteni kevés

Rengetegen végzik cégeknél nagyszerűen a munkájukat. A magas szintű szakmai ismeretek révén az érintettek biztosak lehetnek abban, hogy mindig lesz munkájuk, sőt, fényes karrier várhat rájuk, szakértők, vezetők lehetnek és vélhetően egyre többet fognak keresni alkalmazottként. De gyakran előfordul, hogy mást akarnak és ez teljesen rendben is van - a saját céghez azonban más, váratlan készségek is kellenek.

Láttam tehetséges fotósokat, nagyszerű coach-okat munka, ügyfél nélkül. Ügyes, okos embereket, akik nem boldogultak a pénzügyeikkel, az üzletükben éjjel-nappal dolgozó lelkes fiatalokat, akik nem láttak a másnapnál tovább, kiváló, de mások számára ismeretlen termékkel csődöt jelentő álmodozót, eladhatatlan árukészletet hitelből vásárló balfácánt – utóbbi voltam én. Az álmoskönyv szerint egyik sem jelent jót a vállalkozásnak.

Az alkalmazotti létben minket sikeressé tevő készségek önmagukban kevesek.

A jó szakemberből nem feltétlenül lesz sikeres vállalkozó, a legnagyobb zseni is megbukik, ha nem tud üzletet, vevőt szerezni és a középszerű sikeres lehet, ha neki sikerül. Venni mindenki tud, eladni kevesen és ilyenkor a piac nagyon kegyetlen tud lenni.

Vállalkozni életmód

Az önsegítő könyvek általi paradicsomi lét csak a mesében létezik, a rögös valóság más. Minden megváltozik. A saját cég az életünk részévé válik, nevelgetjük, vigyázunk rá és nem csak munkaidőben foglalkozunk vele – a nap minden percében, órájában, részünkké válik, ami a munkahelyünkről ritkán mondható el.

Saját céget vinni nem munka, ez egy életstílus, ami az élet minden részét átalakítja. Igen, vannak szabadnapok, napközbeni szabad órák. A munkaidő is megszűnik létezni, de a kötetlenség egyben hosszú, végigdolgozott éjszakákat fog jelenteni, jóval több munkát, mint korábban és fontos, hogy ez önmagában nem garancia semmire.

Itt nincs védőháló, vállalati könyvelő, jogi osztály, bőséges erőforrás. Farkasok, azok vannak.

Máshogyan kell gondolkodni, tervezni, be kell tudni osztani az időt, a pénzt, messzebb kell látnunk az orrunknál, érvényesíteni kell az akaratunkat, alkudni kell, árat felsrófolni, iparágtól függ, mi mindenhez kell még érteni a szakmán felül – és ha ezek valamelyike hiányzik, nem ment meg senki. 

A kockázatot bírni kell

Alkalmazottként minden hónapban adott időben megérkezik a fizetés, vállalkozóként ilyen nincs. Semmi sem biztos és soha nem biztos. Minden hónap a nulláról, vagy mínusz néhány százezer forintról indul, de a határidők szorítanak, a szolgáltató küldi a számlát, a NAV tartja a markát. Azonban itt nem a céges budgetre megy a játék, hanem a gyerek nyári táborára, a házra felvett jelzálogra, a féltve őrzött örökségre, a család jövőjére. Minden egyes nap, reggeltől estig.

A döntéseknek következményük van és gyakran nem az, amire számítottunk. Vannak jobb, rosszabb időszakok és itt nincs társosztály, akire rá lehetne fogni a kudarcot. Hatalmas a nyomás az ügyfelek, a piac, a család, az alkalmazottak oldaláról egyaránt és ezt bírni kell. Nap, mint nap. Fel kell tudni mérni, mihez értünk és mihez kell segítség, kitől és mennyiért – döntés döntés hátán, saját kockázatra. A szabadságnak ára van.

Stratégiai gondolkodás megvan?

Megannyi multis készségfejlesztés kedvenc témája, itt talán kisebb volumenre, ám nagyobb tétre megy a játék. A saját vállalkozás indítása előtt kemény kérdéseket kell feltennünk magunknak, néhány példa, a teljesség igénye nélkül: 

  • Megvan minden készségünk, hogy jól tudjuk csinálni? Van kellő kitartásunk, támogatásunk?
  • Az ötletünk jó? Van helye a piacon? Megnéztük a piacot, kellően tájékozottak vagyunk?
  • Írtunk üzleti tervet? Lesz haszon, megtérülés és van elegendő tőketartalékunk? Mit, mennyit, meddig és miből fogunk finanszírozni?
  • Miből fogunk élni és meddig, mennyit akarunk kivenni a cégből és meddig, ezt hogyan érjük el és kivel, mivel?
  • Tisztában vagyunk a költségeinkkel, az adó, adminisztrációs terhekkel? Hogyan fogjuk optimalizálni ezeket? Mi nekünk a legjobb? 
  • Van ügyvédünk, könyvelőnk és mielőtt ejtőernyő nélkül kiugrunk a repülőből, legalább az excel táblában jól néz ki a mi kis leendő cégünk? 

Végül, de nem utolsó sorban: tényleg életképes lesz a mi kis vállalkozásunk? Ezt alá is tudjuk támasztani valamivel azon kívül, hogy a barátaink, barátnőink bátorítanak?

Össze tudod állítani a saját csapatod?

Egy vállalkozó sem érthet mindenhez, van, amihez ember kell. Marketing, könyvelés, jogi ügyek, pénzügyi tanácsok - tudni kell, kivel dolgozunk együtt, és mennyért, például egy jó könyvelő elsőre többet kérhet, de amikor kell, százezreket segít spórolni és itt nincs helye barátságnak, ez üzlet. Örökre megjegyeztem egy mondást, miszerint: volt egy cégem és voltak barátaim. Aztán elkezdtem alkalmazni őket. Most nincs cégem és nincsenek barátaim. Alkalmazottként nem mi választjuk meg, kikkel dolgozunk együtt. Itt igen, de a kockázatát is mi vállaljuk. Nagy pénzek múlhatnak egy-egy döntésen és nagyon fontos, ki segít ezek meghozatalában. Fel kell tudni mérni mihez értünk és mihez nem és azt ki, mennyiért fogja nekünk megcsinálni.

Vállalkozni jó!

Igen, több készség kell, igen, óriási a kockázat, és mindent tudok, de az érme másik oldala is számít. A saját vállalkozás szabadságot, függetlenséget ad és azt a tudatot, hogy a vállalkozó a maga ura. Ő hozza a saját szabályait, ő határozza meg a céljait és rúgja fel, amikor csak akarja. Övé a felelősség, a kudarc, rajta múlik, mi történik.

Mate Budai (@mattagramm) által megosztott bejegyzés,

 

Nagyon szurkolok mindenkinek, aki belevág, de azt szoktam javasolni, elsőre kicsit hátrébb az agarakkal. Gondoljuk végig, legyünk önkritikusak, kérjünk tanácsot szakértőtől, ha kell, pénzért, mielőtt felmondunk, belevágunk, beruházunk. Mert egy ilyen döntés után azonnal még nem tudhatjuk, mi következik, szélsőséges esetben nagyot bukhatunk, de ha ügyesek vagyunk, nagyot nyerhetünk, akár hosszú távon is és nem csak pénzben mérve.

A legszebb és egyben a legijesztőbb pedig az, hogy vállalkozóként ez csak rajtunk múlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://jegtoro.blog.hu/api/trackback/id/tr7513784494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása