2017. máj 11.

Néhány jó szó

írta: mbudai
Néhány jó szó

Ma rossz napom volt, aztán este egy kereszteződésben talán harminc centivel beljebb álltam meg, mint kellett volna. Egy sportkocsinak csak egy kicsit kellett volna irányt váltania, hogy biztonságban ki tudjon kerülni, ehelyett megállt, hogy az anyósülésen tobzódó agysebész hangosan, cifrán, szóismétlések nélkül sértegethessen engem és édesanyámat. Bár nem kellett volna, de ettől még rosszabbul éreztem magam. Vissza sem szóltam. Pár sarokkal arrébb azonban eszembe jutott ennek a történetnek a párja.

Virágos anyák napja

Az anyák napja nagy hajtás a virágosoknál. Mindenki vasárnap akarja a virágot, frissen, illatosan, a legszebbet, vágottat, cserepest, csokrot, meseszépet, ahogyan azt illik. Én úgy szoktam, hogy a kedvenc virágosomnak (Kertvárosi virágos a Wekerlén, megérdemlik, hogy leírjam) leadom időben a rendelést, facebookon megbeszéljük mikor megyek érte, addigra kész a csokor, fizetek, eljövök. Nem vagyok törzsvásárló, ezt jól mutatja a romantika skáláján elfoglalt szerény helyezésem.

Most vasárnap láttam rajtuk, marha fáradtak, mesélték, napok óta éjfélig dolgoznak. Aki volt már részese nagy hajtásnak, volt feszült, stresszes, sürgette már határidő, az tudja, az idegek pattanásig feszülnek és minden mozzanatnak a kelleténél sokkal nagyobb jelentősége tud lenni - ezért mikor megkaptam a gyönyörű csokrokat pár szóban megköszöntem nekik.

Nem értek a virágokhoz, az egyikben margaréta és frézia volt, amivel most lettünk bemutatva egymásnak, de már ma sem ismerném meg. Elmondtam, hogy nagyon szépek a csokrok, és kivételes ízléssel lettek összeállítva (mondja ezt a kibic) és köszönöm, mert a feleségem (akinek persze a gyerekek fogják odaadni) és az édesanyám is biztosan nagyon boldog lesz tőlük és olyan jó, hogy vakon bízhatok bennük, mert mindig szépek a csokraik.

Nem volt húsz másodperc. A csajok felvidultak. Kaptam pár mosolyt, persze segítettek kivinni az autóba a harmadikat, mert két kézzel nem tudtam megfogni. Ők pörögtek tovább, én mentem learatni az érzelmes könycseppeket.

Aztán másnap reggelre a házunk előtti virágtartóból ismeretlenek kilopták a kislányom zsebpénzéből vásárolt, és általa gondozott száz forintos virágokat, ami után a gyerek percekig zokogott. Apa délután felhívta a virágost és elment venni egy másikat. Bemutatkoztam, megkérdeztem, meddig lesznek nyitva, hogy munka után mennyire kell sietnem. Meglepetésemre megismertek, és a vonal túlsó végén lévő fáradtnak tűnő női hang elmondta, feldobtam vele az egész délutánjukat, milyen jó volt, hogy volt végre egy emberi hang. Nem is ezért mondtam. Na igen, a „lesz egy liter tej” országában talán ez sem mindennapos. Pedig csak pár jó szót kaptak.

Mit tanultam ebből?

Hogy a jó szó tényleg nem kerül semmibe, és milyen jól tud esni másoknak. Igazán nem nagy dolog megköszönni valamit és elismerni a másik munkáját még akkor is, ha evidensnek érezzük annak magas színvonalát. Nem kell mindig mosolyogni, néha nem is esik jól, a fapofával adott dicséret, vagy udvarias gesztus is jobbá tudja tenni a másik napját. Kérem, köszönöm, satöbbi, varázsszavak, ahogyan Kowalsky énekli.

Ha látjuk, hogy a mellettünk lévőnek vacak napja van, ideges, feszült, néha a legjobb, ha szólunk hozzá két jó szót, aztán menekülőre fogjuk. Nagy valószínűséggel meg fogja jegyezni nekünk és meglehet az a csalfa, vak reményünk, hogy adott esetben vissza is kapjuk majd tőle. Ne ilyenkor akarjuk megbeszélni vele a bögyünket régen nyomó vélt, vagy valós sérelmünket. Eljön majd annak is az ideje.

Legtöbbünk számára fontosak az emberi kapcsolatok, mi több, fontosabbak, mint sok minden más - vigyázzunk rájuk. A lányomat keresztelő Kerényi Lajos atya mondta, hogy a szeretetből sosem elég, és azt sosem lehet megunni - a dicsérettel is így vagyunk. Hiába főzi az asszony már tíz éve zseniálisan a pörköltet, mégis jól esik neki, ha habzsolás után két jó szót kap az üres tányérok fölött. Lehet, hogy sokszor volt már a másikon az a csíkos ing, de nem kerül semmibe az a megjegyzés, hogy "még mindig jól áll neked". Gyönyörű a magyar nyelv, közel száz szavunk van a pozitív visszajelzésre. Kár, hogy olyan ritkán használjuk őket. 

Mire ezt végiggondoltam, hazaértem az autóval. Nem csúsztam be újabb kereszteződésbe. A lányom szaladt elém, megölelt és azt mondta, apa, jó, hogy itthon vagy. A melót, mint a dagadt ruhát hagytam másra. Igaz lehet, néha több esze van, mint nekem. 

Szóval üzenem neked, te sportkocsi anyósülésén tespedő agysebész, hogy igen, majdnem sikerült elszúrnod az estémet is. De csak majdnem.

Szólj hozzá

karcolat