2017. máj 29.

Adj Uram, de tüstént

írta: mbudai
Adj Uram, de tüstént

Reggel az újságosnál egy kis könyv szúrt szemet a polcon. Hasznos tudást ígért mindenkinek 30 percben az időgazdálkodással kapcsolatban. Mire Zuglóba érek profi leszek, gondoltam. De nem lettem. Jó példa lett ez arra a népbetegségre, amit úgy hívnak, mindent és azonnal.

Fogyj le 10 kilót egy hét alatt, oldd meg a problémáidat egy csapásra, légy csinos, fitt, sikeres és boldog holnap reggelre. Önsegítő könyvek harsogják a biztos tippeket, színes képeken üres idézetek szólítanak meg Facebookon, a nép bólogat, lájkol hevesen, igen, így kell, most és azonnal lehet változtatni a dolgokon. De nem lehet. Azonnal nem.

A villamoson állva belelapoztam a könyvbe. Hangzatos címek, üres frázisok, megspékelve idióta idézetekkel, miszerint az idő olyan, mint a szél, ha jól használjuk, minden célunkhoz elvisz minket. A hatodik oldalánál kezdtem szégyellni, mi van a kezemben. Akad benne néhány érdekes gondolat, de elnagyoltan, felületesen, laikusoknak javarészt érthetetlenül. Nem rossz, amit a könyv pedzeget, a struktúra is elfogadható, de sokat akar, keveset fog. Mindent akar és azonnal. Morogtam, de rájöttem:

Én sem vagyok különb

Évekkel ezelőtt 110 kiló voltam. Egy szombat reggelen négy nap tréninggel a hátam mögött alig bírtam felkelni. Tespedtem, fújtattam, nem volt állóképességem, két emeletnyi magasságra nem tudtam felmenni szuszogás nélkül. Aznap hirtelen gondolat által vezérelve elmentem futócipőt venni. Nem válogattam, azonnal akartam a sikert. A cipőhöz vettem egy nadrágot, pólót, majd másnap reggel nekiálltam. Futni mindenki tud, jeligére. Közel egy óra múlva marha büszke voltam magamra, mert kicsit több, mint 3000 métert kocogtam.

Másnap már egy ötöst akartam, persze nem ment, de méregettem magam a tükörben, fogytam-e már. Még nem. De egy hét múlva sem. Pedig mentem én becsülettel, csak úgy porzott utánam az út. Türelmetlenül vártam az eredményt, de nem akart jönni. Erre (mikor mínusz tíz fokban is kimentem) a rossz cipő miatt megsérültem, három hétig alig tudtam lábra állni. Ami lement, vissza is jött. Akartam valamit, beletettem a melót is, de nem volt türelmem kivárni az eredményt.

Mit tanultam ebből?

Arra jutottam, hogy a könyvnek hála, találtam két atombiztos módot a fájó pofára esésre. Verhetetlen tanácsok következnek azoknak, akik el akarják veszíteni a motivációjukat, nem akarnak sikerélményt és az önbecsülésüket sem cipelnék tovább feleslegesen.

#1: akarjunk valamit, de ne tegyünk bele kellő mennyiségű, és/vagy minőségű melót

Akarjunk izmosak lenni heti tíz perc lötyögéssel a tévé előtt, majd vágjuk sarkokba a drága eszközt. Tanuljunk nyelvet napi öt perc Duolingóval, majd érezzük a kínt, hogy nem tudunk megszólalni. Akarjunk jobb párkapcsolatot, fizetést, főnököt, lakást, kocsit, ruhatárat anélkül, hogy valóban tennék is érte valamit, a panaszáradaton, álmodozáson és mások hibáztatásán kívül. Olvassuk el a fenti könyvet pár perc alatt, és várjuk a csodát. Aztán legyünk nagyon mérgesek, mert bár eltelt rengeteg idő, de a csoda még várat magára.

#2: akarjunk mindent és azonnal

Tegyünk úgy mindent, ahogy kell: legyen motivációnk, tervezzünk, priorizáljunk, tegyük oda magunkat, gondoljunk mindenre, de hogy tuti szögbe rúgjunk, az egyik legfontosabb tényezőre ne figyeljünk: a türelemre. Kezdjünk el futni tapasztalatlanul, rossz cipőben, hidegben jó sokat, majd összeszorított foggal kenegessünk minden csodaszert a lábunkra hajnalban, mert nem tudunk elaludni a fájdalomtól.

Fizessünk ki tízmilliókat tanácsadó cégeknek, majd forgassuk fel az egész vállalatot és várjuk el a tökéletes működést másnaptól, majd amikor nem sikerül, variáljunk tovább. Akarjunk jól gazdálkodni az időnkkel, de várjuk el magunktól, hogy már másnap flottul menjen, majd, amikor nem sikerül, hagyjuk az egészet a francba. Akarjunk szakmát tanulni pár napos képzések alatt, majd várjuk el magunktól és a környezetünktől, hogy a befektetett munka és pénz azonnal megtérüljön. Majd amikor nem ez történik, omoljunk össze. 

Elég jó meló és türelem

Sok történetet hallok emberektől, amikor valamire vágynak, de kiderül, ülnek a valagukon. Velük egyszerűbb, vagy felemeli a nemesebbik felét, vagy nem, ez az ő döntése. Nehezebb eset az, aki akar, tesz, de mégis szörnyen csalódott, és gyakran hagyja az egészet a fenébe – ők azok, akiknek nincs türelmük kivárni, hogy beérjen az elvégzett munkájuk gyümölcse. Odateszed magad? Tuti jól csinálod? Türelem. Mert bennünk van, hogy mindent és azonnal. Mert a modern világban minden információ azonnal ott van előttünk, gyors a számítógépünk, az autónk és az internetkapcsolatunk, ha valami történik, breaking news, képek, hírek, hangok videók - szinte mindent megkaphatunk most, a pláza vasárnap este is nyitva van, mehetünk az akciós tévéért. 

Az időt és a munkát nem lehet megspórolni

A Parlament tíz évig épült. A Lánchíd építéséről szóló törvény kihirdetését követően 13 év telt el az avatásig. A budapesti Bazilika 1851-es alapkőletétele és felszentelése nem is egy évszázadban volt. Mindhárom épület gyönyörű, és mindháromban félelmetes mennyiségű munka és türelem van: a Bazilika kupolája beomlott, az Országház átadását a tervezője már nem élhette meg,  a Lánchíd építése kész kálvária volt. De mégis ott vannak és állnak. Gyönyörűek, kiváló minőségűek és mindegyik elkészülte hosszú idő volt. Az eredmény is hosszú időre szól. Tegyük melléjük a már most omladozó, gyorsan felhúzott panelházakat. 

(A Parlament építése, 1894)

Én abban hiszek, hogy a sikerhez elég meló és türelem kell. Elég meló, a túl sok sem jó. A türelem a nehezebb dió. Értem én, amikor nincs idő. De akkor az eredmény is olyan lesz. Ha már elhatároztam, akkor csináljam ésszel és adjak időt magamnak és a környezetemnek. Nem fogok megtanulni az időmmel jobban gazdálkodni egy vékony könyvecske elolvasása után.

A tanuláshoz idő kell. A lexikális tudás egy dolog, a tapasztalat pedig egy másik. Elolvashatok egy könyvtárnyi szakkönyvet, ha a gyakorlati tapasztalat hiányzik - elég ilyet látunk főiskolákon, egyetemeken. A jó értelemben vett "égést" nem lehet megspórolni, mindez pedig időbe telik - ha tetszik, ha nem. 

Ezt már csak azért is jó volt végiggondolni, mert ha 110 kiló talán nem vagyok, de ha minden így megy tovább, hamarosan újra ennyi leszek. Szóval holnaptól jobban teszem, ha az üres fecsegés helyett leporolom a futócipőt.

 

Szólj hozzá