2017. júl 03.

Az ellenőr leckéje

írta: mbudai
Az ellenőr leckéje

A napokban XXI. századi módon álltam a villamoson, zenét hallgattam és nyomkodtam a telefonom. A szemem sarkából láttam egy alacsony, hajlott hátú, vékony negyvenes férfit, szerény, ám tisztességes ruhában. Félhosszú haja erősen kopaszodott és vastag SZTK keretes szemüveget viselt. Odahajolt az utasokhoz, el sem tudtam képzelni, mit akar.

Régen sokat láttam egy hasonló kinézetű férfit a vonaton, aki indulás előtt plüssöket tett le az utasok elé - látássérült volt, ebből élt akkoriban – jót mosolyogtam, hogy annyi év után újra látom, gondoltam veszek tőle egyet megint. Kivettem a fülest és odafordultam, de meglepetésemre nem a régi ismerős volt: egy BKV ellenőrrel álltam szemben. Meglepetésem csak nőtt, amikor meghallottam, mit mond az embereknek:

  • Nagyon köszönöm, további jó utat kívánok.
  • Jó egészséget kívánok Önnek, köszönöm szépen.
  • Köszönöm, legyen szép a napja
  • Minden jót kívánok Önnek, köszönöm.
  • Nagyon kedves, köszönöm, a legjobbakat kívánom Önnek.

Annyira meglepődtem, azt sem tudom, nekem mit mondott, mikor rápillantott a bérletemre, és ment is tovább a tömött 4-es villamoson. Mindenkihez volt egy jó szava. Magamban hümmögtem, hogy ja, ezt így is lehet. Néztem ahogyan távolodik és arra gondoltam, milyen lehet jegyeket, bérleteket ellenőrizni unott, érdektelen emberek között, akik gondolatban talán le is nézik a munkámat. Fintorogtam egyet, majd új dalt választottam Spotify-on és tovább pörgettem az Instát.

Amikor átszálltam az új metróra, a jegykezelő totemoszlopra egy másik ellenőr támaszkodott egykedvűen. A gyári fehér ing igénytelenül volt betűrve, a ronda lila nyakkendőt inkább fel se vette volna. Gondolatban alighanem máshol járt, mert se rám, se a jól láthatóan mutatott bérletemre sem vetett egy pillantást sem. Közömbös tekintettel bambult maga elé, flegmán rágózott, az sem érdekelte ki megy be, vagy ki. Ereje teljében lévő harmincas férfi volt – a mozgólépcsőn lefelé arra gondoltam, ez a pasas miért vesztegeti itt az idejét?

Jó napot kívánok, szeretnék egy széket kérni

Aztán hétvégén a fiam kórházba került. Nagy volt az ijedtség, de szerencsére csak megfigyelés miatt tartották bent két napig. Bár ez a bejegyzés nem a magyar egészségügy helyzetéről szól, de a gyerekkel együtt beköltöző feleségemnek egy kényelmetlen sámlit adtak neki két napra, én vittem be neki ételt, italt, ágyat (!!!) ágyneműt, hogy ne egy sámlin üljön két éjszakán keresztül.

A nővérek viszont egy kivétellel kedvesek voltak, pedig a körülmények és a betegek minden ott dolgozó számára azonosak voltak. Ceteris paribus mégis volt különbség – apró példa, kértem a feleségemnek egy széket. Elkeserítő, hogy kérni kellett, de mégiscsak jobb, mint a sámli. Két nővért kérdeztem, az egyik lepattintott, kérdezzek meg mást, a másik pedig elindult, hogy hozzon egyet –semmi sem változott, csak az, akit kérdeztem. Itt állt össze a kép és jutott eszembe az ellenőr a villamoson.

Kifogások széles skálája

A munkám során kifogások tucatjaival, panaszok áradatával találkozom. Ez gyakran komoly hatással van az egyén és a csoport teljesítményére, ezáltal a munka minőségére – amit gyakran mások is észrevesznek. Mindannyian találkoztunk már kelletlen ügyintézővel, unott eladóval, érdektelen, felszínes, modortalan értékesítővel. Nekem sokszor feladatom szembesíteni őket a viselkedésükkel. Ekkor gyakran sorolni kezdik a vélt, vagy valós sérelmeiket és mindig van, ami nem jó –rosszak a termékek, vacak az IT, bonyolultak a folyamatok, döcög a kommunikáció, megalázóak a juttatások, tróger a főnök, mindenki tud panaszkodni a munkájára, vagy annak körülményeire. Gyakran mondják, emiatt viselkedtek úgy, ahogy. Amit persze észrevett a kolléga, a társ, az ügyfél is - és ha már BKV ellenőrökről beszélünk, ezt a videót nem tudom kihagyni: 

A hozzáállásunk csak tőlünk függ

A villamoson lévő ellenőr is lehetett volna flegma, kelletlen, hozzá vagyunk szokva, fel sem tűnt volna. Okolhatta volna balsorsát, a főnökét, a körülményeket, ám emberünk ezt máshogyan gondolta. Nem tudjuk, milyenek a körülményei, vannak-e kifogásai – még az is lehet, hogy vannak, ám ezt nem lehetett érezni rajta és ez így van jól. 

Az ellenőr példája alapján mindegy, hogy adott, vagy elvett-e az élet, milyenek a körülmények, bal, vagy jobb lábbal keltünk-e, a saját munkánkra bárhol, még a tömött villamoson is lehetünk igényesek. Ha neki megy, nekünk is mennie kell. Nem hallottam, hogy az ellenőr kapott volna akárcsak egy beszólást is, sőt, az udvarias mondataira hasonlókat kapott vissza – amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Az úr a pokolban is úr. Mert ez csak tőlünk függ. Az ellenőrt nem a kifogások érdekelték, ő odatette magát. Tisztelem ezért.

Szólj hozzá