2017. aug 24.

A velencei közlegelők tragédiája

írta: mbudai
A velencei közlegelők tragédiája

Hosszú évek után végre eljutottam Velencébe, régen vágytam már oda. Tényleg gyönyörű, de a rengeteg turista összességében nagyon rossz hatással van mindenre. De van náluk zavaróbb is - az, amit a soha el nem fogyó embertömeg a várossal, annak lakóival, és szolgáltatóival tesz. Mivel magam is az utóbbi vagyok, így ezzel a szemmel is néztem a várost. 

Mi nyugodt nézelődők vagyunk. Tudjuk, hogy nem fogjuk a város minden pontját látni, de tudunk élni vele. Szívesebben ülünk egy kávézóban és nézzük a népeket, vagy járjuk be az adott város kisebb utcáit, mint hogy a mainstream látnivalókkal teljen a napunk. Kevés magunkfajtával találkoztam Velencében - amit ott tapasztaltam, a közlegelők tragédiája néven ötven éve publikált esszé élő példája volt, aminek lényege, hogy végső soron a szereplők azáltal, hogy a közvetlen érdekeiknek megfelelően cselekednek, maguk alatt vágják a fát. 

Vegyünk példaként egy közlegelőt, amely tíz tehenet tud eltartani, és így mindegyik tehén tíz liter tejet ad. A legelőn kiinduláskor 10 gazda tart fejenként egy tehenet. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad naponta – de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor már az elégtelen táplálék miatt minden tehén csak 8 liter tejet ad, de akinek két tehene van, annak 16 liter teje lesz. És így tovább, mivel minden egyes gazda jobban jár, ha még egy tehenet hajt a legelőre, sorra meg is teszik. Amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel. Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna.*

Hogy jön ide Velence?

Évi több, mint harmincmillió turista látja a várost. Ez minden nap újabb nyolcvanezer ember ott, ami külvárosaival együtt is kisebb, mint Debrecen. Ízlelgessük picit: 

Egy 54000 lakosú városra évente 30 millió turista zúdul, akik jelentős része mindössze egy napot tölt el a városban, majd megy is tovább. 

Ez a velencei közlegelők tragédiája – annyi az ember, hogy elrontjuk egymás szórakozását. A nagyobb nevezetességek előtt kétszáz méteres sor áll, a szűk utcákban nem lehet elférni, az emberek egymást lökdösik és tolakodnak, nincs levegő, óriási a zaj. Olyan nincs, hogy az ember megáll és gyönyörködik a Sóhajok hídjában, mert egyszerűen ellökdösik onnan a többiek. A gondolák miatt dugó van a lagúnákban, egymás mögött szorosan, megállás nélkül hordják körbe-körbe az utasokat nyolcvan euróért.

Mi következik ebből?

A szolgáltatások romló szinvonala, a csalódott turisták növekvő száma, az elégedetlen helyiek. A szolgáltatóknak, éttermeknek, kávézóknak nem érdekük, hogy a turista elégedett legyen és visszatérjen, holnap úgyis jön a következő nyolcvanezer. Egyszerűen nem fogy el az ügyfél. Ezért az árak az egekben, a színvonal a Canal Grande szintje alatt, a pincérek egykedvűek, a magát jól érezni akaró turista nem vendég már, hanem a szükséges rossz.

Hiába szóltunk hozzájuk kedvesen és olaszul, nem mosolyogtak, nem voltak kedvesek, egyél, igyál, fizess és húzzál, jöjjön a következő.

Este nyolc óra körül akartunk még inni egyet mielőtt elindultunk haza, legalább fél tucat helyen le sem engedtek már ülni, mert már nem akartunk vacsorázni. Vettünk térképet, szuvenírt, képeslapot, ránk sem néztek, csak elvették a pénzt, és mehettünk ahová akartunk. Volt olyan étterem, ahol kicserélték az étlapot, az estiben ugyanazok a fogások 30-50%-al voltak drágábbak, mint pár órával korábban. 

A kereslet és a kínálat találkozik, repülővel, vonattal, autóval, tengerjáró hajókkal hordják az embereket ki és be, mint a fenti példában a gazdák a teheneket a legelőre. Minél többen vagyunk, annál rosszabb az élmény egyeseknek és ezért éreztem konkrétan délben azt, hogy a város olyan, mint egypár volt barátnő, kívülről és első látásra gyönyörű és kívánatos, de egy idő múlva elviselhetetlen. Nagyon úgy tűnik, nem csak nekem: az ott élők elköltöznek, tüntetnek, ki-ki vérmérséklete szerint. A kereskedők kaszálnak, de hosszú távon ennek fenntarthatósága kérdéses.

Mégsem történik semmi

A helyiek és végső soron a turisták is szívnak – akárcsak itthon a bulinegyedben, Izlandon, vagy a világ többi, turisták által elözönlött részén. Példa van bőven. Túl nagy a tömeg, minden drágul, csökken a szolgáltatás szintje, egyre rosszabb minden. Amíg a "keressünk minél többet, költsél minél többet, lássunk minél többet" mentalitás dívik, persze mindezt azonnal, addig ez így is marad, önmagától ez nem fog megváltozni. 

venice-cruise2-7-15-13-6a33ab0f2a6f5efa1d38c7966b3ed94c4396a8db-s900-c85.jpg

Mit tanultam ebből?

Akkor kezdtem el Velencét élvezni, amikor hátunk mögött hagytuk a belvárosi részt és a város távolabbi utcáit kezdtük el felfedezni. Közel két órát kellett volna várnunk, hogy bejussunk a székesegyházba. De távolabb már lépni is lehetett, fagyit enni, csodálkozni. 

Én is hajtom a munkát. Igyekszem minél többet, többért, a vállalkozás már csak így működik, így gondolkodnak a velencei kereskedők is. De nem akarok olyanná válni, mint azok, akikkel ott találkoztam. Nem akarok személytelen, unott, sablonos lenni. Én igényeltem volna a figyelmet, a teret, a helyet és a időt, a nyugalmat és a törődést az otthagyott több száz eurómért – biztosan így vannak ezzel azok is, akik velem dolgoznak. Én nem kaptam meg. Nem kellene ugyanebbe a lagúnába esni. 

Ha túl sok munka van – és hajlamos vagyok túlvállalni magam – az a munkám minőségén is látszik, pedig pont azon nem kellene. Ahogyan látszott a velencei szolgáltatásokon is a túl nagy tömeg. A saját legelőmön korlátos, mennyi tehenet tudok legeltetni. Azt tanultam meg, hogy ne akarjak túl sokat kihajtani, mert hosszú távon nem lesz jó vége. 

 

Szólj hozzá

aktuális