2017. aug 30.

Sok sikert

írta: mbudai
Sok sikert

Lassan tizenöt éve dolgozom nagy cégekkel szoros, vagy laza kapcsolatban. Mindegyik szervezet más, de rengeteg hasonlóság is van közöttük. Az emberek közötti kapcsolat, a játszmák, a működés ugyanaz, gyakran csak a csomagolás, a szereplők, a logók, színek mások. Számomra ez a közeg a megszokott, javarészt multikkal dolgozom. Egy jellemzőjét azonban nehezen viselem. A búcsúzást.

Kisebb cégeknél láttam olyat, hogy hat ember húsz évet húzott le együtt egy irodában, jóban, rosszban. A multik nem ilyenek. Mindig vannak békés, sokak által csodált szigetek egy szervezeten belül, de korántsem ez az általános, üzleti területek esetében különösen nem, a vezető pedig mindig veszélyeztetett fajta. Mivel emberből is sok van, teljesen megszokott, hogy időnként cserélődnek. Van, amikor saját akaratukból teszik ezt és olyan is, amikor némi noszogatásra új kihívásokat keresnek, vagy közös megegyezéssel, ám azonnal távoznak, mert a szervezeti átalakítás révén a hatékonyság növelése érdekében erősítjük a társterületek közötti szinergiákat. A multiban csak a változás állandó.

A napokban nézegettem a régi képeimet. Az egyik talán három éves, egy díjátadón mosolyognak rajta öten. A színpadon élvezik a kollégák tapsát és díjukat a kezükben tartva büszkén pózolnak a reflektorok fényében. Az ötből négyen már máshol vannak.

A kirúgás szörnyű pillanat még akkor is, ha humánusan történik – de ez nincs mindig így. Feature, nem bug, mondatja velem a gamer énem, és nem csak itthon - Donald Trump, az USA elnöke különösen megalázó módon rúgta ki az FBI igazgatóját idén májusban. James Comey saját alkalmazottai előtt tartott beszédet, amikor a háta mögötti tévén hatalmas betűkkel megjelent a hír, miszerint Trump azonnali hatállyal kirúgta. Először nevetett, azt hitte átverés áldozata lett, majd amikor diszkréten jelezték neki, ez nem vicc, legyen kedves velük tartani – sosem akarom megtudni, mit érezhetett akkor.

A mindennapi élet ritkán ilyen színpadias. Néha kijár a vezetői bejelentés, jut idő búcsúlevélre, máskor a folyosói pletykák terjednek villámgyorsan, gyakran hamarabb tudják a dohányzóban, mint a munkaügyön. Eltűnik az e-mail cím, oda a belépő kártya, már nem kapcsolható a telefon, frissül az orgchart. Lehet szépen, csúnyán, humánusan és érzéketlenül - de az érintettek sorsa onnantól megpecsételődött, attól a perctől megváltozik minden. Nem kérték, mégis övék az öt perc hírnév. Megállítják a folyosón, hívják telefonon, invitálják kávézni, hogy tényleg, na ne mondd, mi történt? Ó, hogy vagy? Meddig vagy még? Mit fogsz most csinálni, kérdezik a belülről összetört, talajt vesztett, de ezt még jól színlelő áldozattól. A valós érzelmi reakció és a könnyek csak később jönnek, majd a család kap belőlük. Ez jól is van így,

a multiban az őszinték gyorsan hullanak.

Sokan tényleg sajnálják, de már semmit sem tehetnek. Miért, kérdezik, gyakran a válasz reménye nélkül. Dühöngenek, bosszankodnak, összeszorított ököllel az eget fenyegetik, persze csak ott, ahol senki sem látja őket. Nincs mit tenni, menni kell tovább – a multiban senki sem pótolhatatlan.

Mint mindenhol, itt is vannak keselyűk. Együttérzést színlelnek, de valójában pletykára várnak és borzongani, kárörvendeni akarnak. Hátha mond valami szaftosat. Na, most jól megkaptad. Kellett neked. Már régen kellett volna. Na végre. A multis kollégáink olyanok, mint a családtagjaink. Általában nem mi választjuk őket.

Keserédes érzés, amikor a távozó jobb helyet talál. Ez az élet rendje, ezt el kell fogadni még akkor is, ha hiányozni fog a szaktudása, a személyisége, a társasága, mert ő döntött így, és miért ne akarnánk a legjobbakat azoknak, akiket kedvelünk, vagy tisztelünk? Más az, amikor az érintettet küldik. Sok jó embertől köszöntem már el és nem vagyok álszent, olyan is volt, aki távozásának magam is örültem. 

A multinak számtalan előnye van, ez egy kusza szabályok szerint működő, emberi játszmáktól hemzsegő, gyakran káoszos, ám mégis, élhető világ. Ugyanolyan, mint a forgóajtón túli, csak ott nincs ingyen sem a víz, sem a kávé. Egyébként nincs nagy különbség. Véletlenszerűen egymás mellé keveredő emberek kooperálnak, versengenek, játszmáznak, élvezik a langyos vizet, vagy próbálnak előre jutni néha együtt, néha a másikon keresztül.

Kár bántani, ez ilyen. Mi tesszük ilyenné.

Sokszor mondom ezeket magamnak, amikor búcsúzni kell. Hogy Máté, fogadd el, szokd meg, vagy szökj el. Ez a rendszer így működik. Mantrázom, amiket tanultam – csak a változás állandó, senki sem pótolhatatlan, nem tudsz változtatni rajta.

Mindez azért jutott eszembe, mert megint el kell köszönnöm valakitől, akit nagyon tisztelek és kedvelek. Legalább ötször elmondtam magamnak, amit a multikról tanultam.

Semmit sem ért.

Szólj hozzá

aktuális karcolat