Az első ipari forradalom idején az emberek gépeket törtek össze, mert attól tartottak, elveszik a munkájukat. Így is történt, ezért az embereknek alkalmazkodniuk kellett. Manapság sem az a kérdés, hogy a technikai fejlődés és a mesterséges intelligencia miatt szűnnek-e meg munkahelyek és szakmák, hanem az, hogy miként érvényesülhet valaki az új világban, ami már tegnapelőtt elkezdődött.
Egy pillanatra csukjuk be a szemünket és képzeljük magunkat Pestre a XIX. század közepén és képzeletben sétáljunk egy nagyot. Írnokok vagyunk, munka után igyekszünk haza. Még nincs rakpart, a Parlament építését el sem kezdték, a mai Jászai Mari tér helyén szekereket és állatokat mosnak a Dunában, ahol tutajosok szárítják a vízből kihúzott fákat.
Tutajosok egy régi képen
Utunk a még nem létező Nyugati pályaudvar felé vezet. A csak helyenként kockaköves, rossz közbiztonságú, rendezetlen utcákon kintornás játszik. A téren kalaposok, vándorüvegesek, vízhordók és jegesemberek árulják portékájukat. Lóvasútra szállunk, hogy utunkat az akkori Széna, mai nevén, Kálvin téren fejezzük be. Mire hazaérünk, lassan sötétedik, a kapuból még látjuk, ahogyan a lámpagyújtogató befordul a sarkon...
Mai szemmel rá sem ismernénk a városra - itt a pontos korabeli térkép - de a fenti munkák egyike sem létezik már. Ezek a szakmák évtizedekig biztos megélhetést jelentettek, aztán a technikai fejlődés elsöpörte őket, ám a folyamat nem állt meg ott. Hol vannak a gépírónők, a suszterek, az öreg mesterek, a sarki újságosok? Egy ismerősöm évekig vitt újságos pavilont az Oktogonon – ma kürtőskalácsos van a helyén.
Automata pénztárak egy sima amszterdami közértben - minek ide pénztáros?
A világ nem megváltozott, folyamatosan változik. Egyre több McDonald’s-ban hatalmas érintőkijelzőn lehet kiválasztani, mit akarunk. Hollandiában jártam olyan élelmiszerboltban, ahol egyetlen kassza volt, de közel tucatnyi önkiszolgáló pénztár.
Bécsbe megérkezett az önvezető busz, a négyes metrót gép vezeti, az önvezető autók már balesetet okoznak és a nyíregyházi Lego gyárnak van olyan része, ahová nem megy be ember, mert mindent gépek kezelnek. A nagy vízen túl, Seattle-ben tesztelik azt a boltot, ahol konkrétan pénztár sincs, mindent szenzorok érzékelnek. Ez van most, az irány messziről jól látszik, a fejlődés ideért.
A holland Mekiben nincs pult mögött álló főiskolás - a hatalmas érintőkijelzők olcsóbbak
Szakmák a kihalás szélén
Nem lennék nyugodt, ha gépies, adminisztratív munkát végző irodista lennék, vagy adatrögzítő, postás, metróvezető, újságárus, szalag mellett dolgozó, összeszerelést végző gyári munkás, jegyellenőr, pénztáros, villamosvezető, taxisofőr – kutatások szerint ezek a szakmák tűnnek el először a technológiai fejlődés, az automatizáció és a mesterséges intelligencia miatt.
Nincsenek biztonságban a könyvelők, jogászok, ügyfélszolgálatosok, bolti értékesítők sem. Ha őszinték akarunk lenni senki, aki munkáját egy gép át tudja venni, vagy valaha feltalálnak valamit, ami ki tudja váltani. Mindenkit érint.
Nem tegnap kezdődött, ez egy folyamat, mindig is így volt és vélhetően sosem lesz másként. Munkák nem egyik napról a másikra tűnnek el, szépen lassan elkopnak -
napról napra, mint a fogyó hold, úgy tűnnek el az adott szakma művelői.
Elterjed az online vásárlás, egyre kevesebb üzlet kell, oda kevesebb eladó. Mert a gépnek nem kell főnök, fizetett szabadság, nem kell a lelkét ápolni, papírjait intézni, a konyhába étkészletet venni, villanyt kapcsolni, fűtést fizetni. Olcsóbb, kiszámíthatóbb és sok esetben sajnos hatékonyabb is.
Mit lehet tenni?
A megoldás egyszerű, de egyben nehéz is. Tanulni kell és alkalmazkodni. Új szakmát, készséget, nyelvet, valami hasznosat, amivel érvényesülni tudunk, és ha kell, váltani, az újat használni. Tanulni kell húsz évesen, kis és nagy gyerek mellett egyaránt, ötvenen keresztül egészen a végéig.
A technológia fejlődése megállíthatatlan - bármikor érintettek lehetünk.
Nem azért kell tanulni, mert kötelező, hanem azért, mert szükséges.
Hiába ismeri az eladó az üzlet minden termékét, ha nem tud proaktívan értékesíteni, versenyezve az online felülettel.
Hiába van a kőműves, vagy kisgép szerelő Józsinak harminc év tapasztalata, ha nem ismeri az új technológiákat, egy idő után nem fogják hívni.
Hiába vezető valaki húsz éve, a tapasztalat a fiatalabb korosztálynak keveset ér - meg tudja csinálni amit kell, vagy sem?
Régen az tudott jó taxis lenni, akinek fejében volt a város térképe. Ma mindegyik telefonján ott a Waze és ez a régi tudás már semmit sem ér.
Új tudás kell
A kérdés csak az, hogy mit akarunk: állni és várni, hogy valaki, mondjuk az állam segítsen, vagy képesek és hajlandóak vagyunk proaktívan elébe menni a változásoknak, hogy amikor helyzet lesz - mert lesz - már azt mondhassuk: igen, tudtam, felkészültem.
Szerintem az első lépés annak elfogadása, hogy nincs nyugdíjas állás és annak felismerése, hogy az iskolában megszerezett tudás nem tart ki a nyugdíjig, sőt, mire a papírt kézbe vesszük nagy része el is avul. A lexikális tudás erény, de egyre kevésbé érték, ott a Google és a Wikipédia. Sosem fogunk gyorsabban gondolkodni, vagy nagyobb lexikális tudással rendelkezni, mint egy számítógép.
Olyat kell tanulni, amiben jobbak tudunk lenni a gépnél, amiben versenyezni tudunk velük - ilyen például a csapatmunka, az empátia és az érzelmi intelligencia, erről beszél Jack Ma, az Alibaba alapítója is.
Felértékelődik az iskolarendszeren kívüli, innovatív és értékes tudást adó intézmények, illetve a vállalati belső képzések szerepe, a közoktatás egy monstrum, mire az megváltozik, már az új modell is elavulttá válik, a kisebb, ám színvonalas intézmények sokkal rugalmasabbak tudnak lenni és ebben rejlik az előnyük is.
Az a világ, amiben a gyerekeink felnőnek, húsz év múlva ebben a formában megszűnik létezni és akkor még mi is itt leszünk. Ez folyamatos alkalmazkodást, önfejlesztést, önérvényesítést és ha ha kell, jég hátán megélést vár el tőlünk - ez sem újdonság, az evolúció évmilliók óta ezt követeli meg az élővilágtól. Voltak, vannak és lesznek győztesek és vesztesek. Nincs új a nap alatt még akkor sem, ha egy adott téma trendivé válik.
A régi Pest kintornásaival, írnokaival, vándorüvegeseivel, lámpagyújtogatóival is lett valami. Vagy megtalálták a helyüket máshol, vagy örökké mérgesen nézték azt a technikai vívmányt, ami elvette a munkájukat. Volt közülük aki váltani tudott és sikeressé vált másban és biztosan olyan is, aki elkallódott és sohasem találta meg a helyét a fejlődő, 1873-tól Budapestnek nevezett városban.
Ma sincs ez másként. Holnap sem lesz. Tanuljunk belőle.