2018. júl 23.

Az elmúlt öt év

írta: mbudai
Az elmúlt öt év

Végre Balaton, imádom. A szaletliben hallgatom az eső kopogását. Ülök nyugodtan, csak nézem és fülelek csendesen, most nem érdekel, hív, vagy ír-e valaki. Ez az én időm. Végig tudom gondolni az elmúlt időszakomat és feltölteni az elemeimet az előttem álló kemény munkával teli őszre.

Öt éve már, hogy meghoztam egy nehéz döntést. Otthagytam egy biztosnak tűnő állást, amit szerettem csinálni. Elhagytam embereket, akikkel szerettem dolgozni, és akik úgy érzem, bíztak is bennem. Ugrottam egy nagyot a bizonytalanba, mert mást akartam.

30 éves voltam, családot alapítottam és a szakmámban akartam előre lépni. Ott és akkor nem volt már előre, amit én akartam, azt a cég nem adhatta meg.

 

Belső tréner voltam egy telekommunikációs cégnél, ami a mi szakmánkban kiváló belépő pozíció. Olyat ad, amit csak nagyon drágán lehet megvenni: lehetőséget a tanulásra.

Rengeteg, néha talán monotonnak és unalmasnak tűnő, de hosszú távon felfoghatatlan értéket képviselő órát, amit csoportokkal tölt el az ember.

Akadnak sikerek, kudarcok, jól és rosszul sikerült napok, hihetetlen, mennyit lehet tanulni – szinte mindent, amire később szükség lesz. A hibákat, mert az akad bőven, már másnap ki lehet javítani.

 

 

De nekem ez csak egy ideig volt elég. Arra vágytam, hogy megtehessem a következő lépést: vezetőket akartam fejleszteni, coacholni akartam és új cégekkel dolgozni. Ez, érthető módon abból a pozícióból lehetetlen.

Amikor láttam, hogy a vágyak és a realitás nincsenek összhangban, döntöttem, majd nézelődni kezdtem, és ahogy lenni szokott, az akarat megtalálja a lehetőséget. Békében váltunk el.

Új élet kezdődött, immáron vállalkozóként. Nagyon izgultam és bizonyítani akartam, hittem magamban és abban, képes leszek megfelelni az új kihívásoknak. Bíztam a képességeimben. Tudtam, hogy ez egy hosszú út lesz és nem akartam mindent egyszerre. Lépésről lépésre akartam előre haladni és ugyanígy gondolom ezt most is.

Többet értem el öt év alatt, mint amit remélni mertem, de ezt nem adták ingyen.

 

Mate Budai (@mattagramm) által megosztott bejegyzés,

 

Az érmének két oldala van

Az elmúlt öt évben széthajtottam egy autót. Három és fél évig heti minimum két, de gyakran három éjszakát töltöttem távol a családomtól, ami komoly problémákat okozott a magánéletemben, hiszen a végén már két kisgyerek és egy feleség hiányolt otthon.

A gyakran hisztis, sírós vagy beteg gyerekeket a feleségem gondozta, miközben én Pécsett, Szolnokon, vagy az ország másik szegletében dolgoztam. Voltak hetek, amikor hétfőtől péntekig öt különböző ágyban aludtam.

Az első osztályos lányom az iskola igazgatónőjétől kapta meg a kitűnő bizonyítványát és elmondhatatlanul boldog volt, fülig ért a szája. Nem voltam ott, miként a fiam bölcsődei ballagásán sem. Mindkét nap tréninget tartottam. Ezek fájnak, de van egy nagy szerencsém: a feleségem kősziklaként áll mögöttem. Sokkal tartozom neki ezért.

 

 

Ellaposodtak a baráti kapcsolataim és olyan emberekkel távolodtunk el egymástól, akiket kedvelek, akik fontosak nekem – de egyszerűen nem jutott rájuk idő. Hosszú ideig alvásproblémákkal küzdöttem, a túlhajszoltság, a stressz és az állandó megfelelési kényszer nehezítették a mindennapokat.

Teltek el úgy hetek, hogy minden nap hajnalig dolgoztam közben másnap reggel kilenckor mosolyogva tréninget kezdtem. Indultam el hajnalban Egerbe, majd Bagnál jöttem rá, hogy aznap Győrbe kell mennem.

Csináltam nagy butaságokat és meg is fizettem értük, veszítettem el ügyfeleket a saját hibámból és okoztam csalódást olyanoknak, akik nem érdemelték meg.

 

 

De soha, a legnehezebb napokon sem gondoltam, hogy fel kellene adnom és azt sem, hogy gyökeresen máshogyan kellene csinálnom. Azt gondoltam, az idő, az akarás, a munka és a kitartás meghozza az eredményt. 

Így is lett, mert ami az érme másik oldalán van, az valami fantasztikus.

Az érme másik oldala

Azt csinálom, amit szeretek és nem munkám, hivatásom van. Szórakoztatnak a munkanapok, kihívást és örömet találok bennük. Nincs bajom a hétfőkkel, ha a tükörbe nézek, nyugodtan merem kijelenteni magamnak, hogy jó helyen vagyok.

Nem azért tartok szünetet, hogy addig se kelljen dolgoznom, hanem azért, hogy még jobban tudjam csinálni a feltöltődés után.

 

BalatON. #Balaton � #balatonalmadi ⛱️ #sunshine ☀️ #summer � #summertime ��

Mate Budai (@mattagramm) által megosztott bejegyzés,

 

Vezettem műsort frakkban a Vígszínház színpadán, nagy cégek és komoly emberek számítanak rám. Taníthatom a szakmám szépségeit, képezhetek trénereket, bemutató tréningekkel fejleszthetek egyetemi hallgatókat. Volt, hogy kőműveseknek tartottam képzést, de dolgozhattam már többdiplomás felsővezetőkkel, vezérigazgatókkal is. 

Megvalósult az, amit akartam: vezetőket fejlesztek, coacholok, új cégekkel kerülök kapcsolatba, miközben megvannak azok, akikkel folyamatosan együtt dolgozom, biztos alapot teremtve. Nemzeti parktól barkácsáruházig, munkaközvetítőtől gumigyárig, turizmustól biztosításig. 

Még mindig tökre izgulok a tréningnapok előtt és mindig igyekszem a legjobbat kihozni magamból. Van, amikor sikerül. 

 

 

Új és új kihívások találnak meg, már ajánlásokkal találnak meg, ami az én szakámban az egyik legnagobb elismerés. Együtt dolgozom az egyik legnagyobb magyar tanácsadó céggel és a naptáram év végéig tele van.

Vannak, akik bíznak bennem, lehetőséget adnak és hagynak dolgozni. Vannak, akik mögöttem állnak, bíztatnak vagy rám pirítanak, amikor arra van szükség.

Elismerést kapok azoktól, akikért dolgozom és a munkámat nem csak szavakkal ismerik el. A családomnak biztos hátteret tudok teremteni, lehetnek álmaink és megvehettem egy 70 éves, gyönyörűszép svájci órát magamnak. 

 

Hello #beauty ❤️ thanks @10ora10 � you made my day. ��� #tissot #vintagewatch #swisswatches �� #newfavourite ���

Mate Budai (@mattagramm) által megosztott bejegyzés,

 

Lépj a következő szintre

Falusi gyerekként egyedül akartam a sárga busszal „bemenni” Szolnokra és tudni akartam, milyen lehet Pestig vonatkozni. Amikor középiskolás voltam arról álmodtam, hogy lesz jogosítványom, diplomám és megtanulok angolul. 20 éves elmúltam, amikor először külföldön jártam. 26, amikor először ültem repülőn. 

Amikor ezeket elértem, álmodtam tovább, és a történetnek ezért ez nem a vége, hanem inkább egy új szakasz kezdete. Olyan kihívások előtt állok, amiket öt éve még remélni sem mertem.

Guy Ritchie zseniális reklámfilmje jól megmutatja, mire gondolok: 

 

 

Mi kell a következő szinthez? 

Nagyon kell vigyáznom azokra, akik számítanak rám és egyensúlyt kell találnom a magánéletem és a munkám között, ami folyton billegni fog, de már az is előrelépés lenne, ha nem csak egy irányba tenné ezt.

Még nem tudok tréninget tartani angolul. Még nem mentem repülővel dolgozni. Még nem coacholtam felsővezetőt. Még nincs nemzetközi tapasztalatom. Még mindig tudnám jobban csinálni. Még mindig rengeteget kell tanulnom.

Az eső lassan csendesedik és a feleségem ablakon át kiszűrődő hangsúlyából hallom, a gyerekeim már rosszalkodnak. Ideje mennem. Sok még a tennivaló itt is, ott is.

Hála az égnek.

Szólj hozzá

személyes aktuális karcolat