2018. okt 24.

Kegyencek és hangyák

írta: mbudai
Kegyencek és hangyák

A munkám révén sok céggel és még több benne dolgozó emberrel találkozom és a napokban tűnt fel, hogy bárhol is járok, két típust mindig felfedezek. Ők az adott vezetővel dolgozó hangyák, és a kegyencek. Nem kedvelik a másikat, de egymásra vannak utalva, ráadásul az egyik biztosan nem létezhetne a másik nélkül. Ez egy örök csapda, aminek a fenntartásáért minden szereplő felelős.

 

Természetesen nem mindenki ilyen, vagy olyan, de mindegyik cégnél előfordul ilyen is, olyan is. Fővárosban, vidéken, szolgáltató cégnél, vagy gyárban, modern munkahelyen, vagy szocreál irodában egyaránt. Mindenhol ott vannak és iparágtól, beosztástól, függetlenül ugyanúgy viselkednek

A kegyencek

A kegyencek számára a főnök az origó. Az ő bizalmát keresik, hízelegnek, kedveskednek, fontoskodnak, nem mulasztanak el egy alkalmat sem, hogy a főnök társaságában legyenek. Pletykálnak, hozzák, viszik az értesüléseket, sürögnek-forognak, de szigorúan úgy, hogy azt a főnök is lássa. Amit nem lát, amiről nem tud, az meg sem történt.

Nem vitatkoznak, érvelnek a főnök ellenében, nekik addig számít, mit tartanak helyesnek, amíg az egyezik a főnök akaratával. Nem a munka eredménye, a főnök elismerése számít.

Természetesen osztják a véleményét és nekik is az tetszik, ami neki. Kérésére ugranak és mosolyogva ígérik meg annak minél hamarabbi teljesítését, hiszen ez egy tök jó ötlet! Számukra a főnök kegye a cél és egyben az eredmény is.

bob.gif

Felismerik egymást és érdekből, hosszabb-rövidebb ideig szövetkezni is hajlandók, de ezek tiszavirág életűek, hiszen egymással is vetélkednek. Értesüléseket hoznak, visznek, általában jólértesültek. Kedvesek és együttműködőek, amíg érdekeik úgy kívánják. Élvezik a kavarásokat, a hatalmi játszmákat és a munkatársak érdeklődő tekintetét, amikor A Nagy Titokról faggatják őket, amit ők persze a főnök révén már régen ismernek.

Mindegy, hogyan mennek a dolgok, a főnök árnyékában élnek, ott érzik biztonságban magukat. A kapcsolat révén növelik hatalmukat, amit sosem félnek használni.

Akkor sem ijednek meg, amikor új főnököt kapnak, mert nekik nem a személy, hanem az adott személyhez mért helyzetük számít. Könnyen alkalmazkodnak és kezdik az egészet elölről, egymással vetélkedve, mosolyogva, tettetett kedvességgel élik tovább az életüket. Más lesz a hobbijuk, a kedvenc éttermük, a zenei ízlésük – de a cél szentesíti az eszközt.

A hangyák

A hangyák számára a munka minősége és eredménye a legfontosabb, ennek rendelnek alá mindent. Hatalmas munkabírás, nagyfokú terhelhetőség, lelkiismeretes munkavégzés jellemzi őket. Míg a kegyenceknek napközben biztosan van idejük kávézni és mosolygós arccal hallgatni a főnök hétvégi élményeit, addig a hangyák folyton rohannak. Feladat van, haladni kell, a munkát el kell végezni, nincs itt idő beszélgetni, és egyébként is: minek beszélgessenek ők a főnökkel, mi keresnivalójuk van ott nekik?

Úgy érzik, ők végzik a munka érdemi részét, aminek dicsőségét állításuk szerint gyakran a kegyencek aratják le. Persze ez ellen nem tesznek semmit sem. 

Hiszen az ötlet a főnöké, a kegyenc tapsol neki, a hangya elvégzi a munkát, amit a kegyenc egy jól megválasztott pillanatban a sajátjaként adhat elő. A hangyának is vannak jó ötletei és vágyik arra, hogy őt észrevegyék, mégis, kulcsfontosságú pillanatokban a monitort, vagy a jegyzetfüzetüket nézik és tudják, hogy meg kellene szólalni, mégsem teszik. 

 

 

A hangyák, ha kell, vitatkoznak a főnökkel, ilyenkor a kegyencek meg sem szólalnak. Ha igen, a főnök pártjára fognak állni, legalábbis látszólag – később, bizalmasan megvallják majd a hangyának, hogy tulajdonképpen egyetértenek vele, de ez az igazi csapda: a hangya gyakran dühös mondatait első adandó alkalommal, természetesen elferdítve, a nekik legkedvezőbb módon és pillanatban tálalják majd a főnöknek.

A hangya nem azért teszi ezt, mert élvezi. Azért, mert ott és akkor a munka szempontjából azt gondolja helyesnek. Makacsak, de ha kell, konstruktívak tudnak lenni, azonban nem veszik észre, ennek mikor van és mikor nincsen helye. Kevés időt fordítanak az emberi kapcsolatokra, nehezen igazodnak ki egy vállalat bonyolult kapcsolati hálójában, sosem tudják, kinek mit mondjanak és inkább mit nem. Sokszor megégették már magukat, így inkább hagyják az egészet a csudába. Ebben a kegyencek sokkal jobbak.

Abban az illúzióban élnek, hogy őket a munkájuk eredménye alapján fogják megítélni. Nagyobbat nem is tévedhetnének.

Lenézik, de egyben félik is a kegyenceket. Tudják, bármit tesznek, ha amazok megfúrják, végük. A kegyencek gyakran röhögnek a hangyákon, holott tudják: azt a babért, amit le akarnak aratni, a hangyáknak köszönhetik. Harcuk, kimondott, vagy rejtett viaskodásuk mindennapos téma a munkahelyek kávézóiban, étkezőiben. Mindenhol ott vannak.

 

 

Tanulság?

Ennek a rendszernek a fenntartásához mindig hárman kellenek, ahol mindenki hozza a saját szerepét. Mert az neki igazából jó, van benne nyeresége.

 

  • A kedvenceket preferáló vezető, aki élvezi, ha körül van rajongva és nem kell más véleményt hallgatnia. De legalább mindig igaza lehet és folyamatosan kapja a pozitív megerősítést.
  • Az információkkal és a kelleténél cseppnyivel több hatalommal megerősitett kegyenc, aki fontosabbnak érezheti magát és a biztonság illúzióját érezheti.
  • A hangya pedig újra meg újra meg tudja erősíteni azt a paradigmáját, hogy “itt csak én vagyok aki dolgozik, csak az kerülhet előre, aki tök hülye, de elő tudja magát adni”. De egyik sem áll oda a főnök elé, hogy prezentáljon valami újat. Csendben húzzák az igát.

 

Azt látom, hogy a rendszer működtetője az emberi természet és bár biztosan izgalmas, hogyan és miért alakul ki, de számomra sokkal érdekesebb, mit lehet kezdeni vele:

 

  • A vezetőnél alighanem az önismeret és az általa is elfogadott külső személy visszajelzése segíthet az önkontroll mellett
  • Ez hatással lesz a kegyencre is, akinek innen teljesítményt is le kell tennie az asztalra a gyakori hízelgés mellé
  • A hangyának pedig proaktívnak, önérvényesítőnek kell lennie, megtalálnia a módját, hogy őt is észrevegyék

 

Jó hír, hogy mindegyik fejleszthető. De ezt akarni kell, mert ez a működés alighanem egyidős a civilizációnkkal. Aztán, hogy a történet is kerek legyen, kegyencek és hangyák jönnek, mennek, de ahogyan a történelemben annyiszor,

 

 

a főnök lehet a legnagyobb vesztes

Sok vezetőt látok, akiket körbe rajonganak a kegyenceik. Nem kell érte küzdeniük, jönnek maguktól. A gyakran túlterhelt, felelősség és stressz által nyomott vezetők érthető módon, örömmel lubickolnak a kapott figyelemben, a vélt népszerűségben és könnyen vesznek el a környezetük által teremtett illúzióban. Holott angyalbőrbe bújt farkasok veszik körbe őket. Az ilyen vezetők egy nagyon veszélyes aknamezőn járnak.

A kegyencek ugyanis sosem mutatják be a valóság minden dimenzióját. Csak azt és úgy, ahogyan az nekik jó.

És ez borzasztó veszélyes. Ha a vezető csak őket hallgatja meg, csak a hízelgők szavára ad, egy buborékba kerül. Ide csak az jut majd be, amit neki emezek érdekei szerint hallania kell. A kegyenc pedig okos: gyorsan rájön, miként tudja manipulálni főnökét. Több olyan vezetőt ismerek, akik arról ismertek, hogy azok véleményét képviselik, akik az adott napon utoljára jöttek ki az irodájukból. Az ilyen főnök hiába akar eredményeket elérni, ha folyamatosan megvezetik, becsapják és átverik.

 

 

Egy alternatív valóságban fog élni és abszurd módon, de jól fogja érezni magát benne. A megoldás egyszerű: aki szól a rendszer ellen, nem feltétlenül ellenség. 

Ez a buborék azonban egyszer kidurran, és egy elbocsátó szép üzenet pottyan ki belőle.

A "sok sikert" kívánságok után a legtöbbnek kicsit rossz lesz, de mindenki megy tovább. A hangya továbbra is azt fogja gondolni, hogy majd a következő főnök el fogja ismerni a munkáját, hiszen nélküle úgysem működne a cég. A kegyenc mihelyst megtudja, ki ül a főnök még ki sem hűlt székébe, információt fog gyűjteni, hogy már az új főnök első napján jópofizni kezdjen, és felajánlja szolgálatait. A cég is megy tovább, jön az új ember, más vezeti majd a heti meetinget, az emberek új telefonszámot mentenek el a céges mobilba.

Csak ki szívja meg a legjobban? A buborékban hagyott főnök, aki hirtelen maga sem fogja érteni, mi történt.

Hiszen olyan remek csapat volt!

 

Utóirat: 

Ne feledjük: nem mindenki ilyen, de mindenhol vannak ilyenek és olyanok is. De ha valaki magára ismert, érdemes elmozdulni a végletből, bármelyik is legyen az. 

Szólj hozzá

vezetés karcolat