Az elmúlt néhány évben földrengésszerű változások figyelhetők meg a magyar munkaerőpiacon. Míg korábban munkanélküliségről beszéltünk, manapság munkaerőhiányról szólnak a hírek. Tabuk, dogmák dőlnek meg és korunk vezetőinek be kell látniuk: sokkal jobban kell figyelniük arra, hogy megtartsák munkatársaikat, mert néha egyszerűen nem jön helyettük más.

Decemberben értékesítési vezetőknek tartottam tréninget. A kollégáik korrekt körülmények között, jó fizetéssel, bejelentve dolgoznak. Mégis, egyikük azt mesélte, volt olyan interjú, ahová több jelöltet vártak, és nem jött el senki. A Lidl, a Continental óriásplakátokon keres kollégákat, minden postán van a toborzó plakát, a Starbucksban a barista pólóján, a Mekiben a poháron keresnek embert. Nagy cégek költenek tízmilliókat, hogy vonzó munkáltatóvá váljanak, közben friss hír, hogy a Coop üzletei a munkaerőhiány miatt nem nyitnak ki hétfőnként.

Lehet vitatkozni, hibást, felelőst keresni, szavazófülkében X-eket húzogatni, összeszorított ököllel az eget fenyegetni, cégeket, embereket hibáztatni, egymást ócsárolni, de egy dolgot biztosan kell: alkalmazkodni. És korunk vezetőinek, legalábbis egy jól látható rétegnek ez nehezen megy.

A régi megszokások már nem működnek

A múltkor egy vezetőt arra kértem, ismerje el a kollégát, aki jól dolgozik. A kérést elutasította, mert szerinte még a végén elbízza magát. A második nem engedi fontos projektek közelébe az emberét, nehogy a székemre fájjon a foga. A harmadik tudatosan nem a legjobb jelöltet választja, mert nem akar okoskát a csapatba. Az negyedik, ha rossz napja van, minősíthetetlen stílusban üvölt a beosztottjaival, az ötödik nem engedi az otthonról végzett munkát, mert ha nincsenek szem előtt csak az időt lopják, a hatodik nem köszön nekik reggelente, mert nem gondolta volna, hogy ez fontos.

Hat vezető, egy közös probléma: mindegyik csapatába kellene ember, de vagy nem talál, vagy ha igen, nem marad meg.

A hetedik ne te magad légy!

Sokan sokszor hallották már: mindenki pótolható. De ma ez már nem igaz. Volt generáció, akik ilyenkor csendben maradtak és elszégyellték magukat a szőnyeg szélén. Ők azok, akik máig haptákba vágják magukat, ha olyannal kell beszélniük, aki neve előtt két betűt, ruhája felett fehér köpenyt visel. Kerülik a konfliktust, nem is nagyon váltottak munkahelyet. Nem szabad hibáztatni őket, más világban nőttek fel, a maihoz képest töredéknyi információ jutott el hozzájuk. Igényük meglett volna mindarra, amit a mai, változatos betűkkel és jelzőkkel illetett generációk akarnak, de pont a konfliktuskerülésük miatt nem merték ezt kimondani. De ők már kifelé tartanak a munkaerőpiacról, a mögöttük jövő korosztályok jóval határozottabbak és mernek kiállni az igazukért – vezetők hada pedig csak pislog, mint hal a szatyorban és nem érti, mi van körülöttük.

A megkerülhetetlen szakmai tudás mellett a vezetők eszköztárában a korábbinál sokkal több készségnek kell lennie és van egy rossz hírem: olyanok is, amiket nem tanultak az iskolában. Meg kell tanulniuk törődni, beszélni, foglalkozni az embereikkel, partnerként és nem beosztottként tekinteni rájuk – a mai kor munkavállalója nem hajlandó meghasonulni önmagával a munkahelyén és mivel rengeteg munkakörben országos hiány van, a vezető csak azt látja, hogy volt egy embere, aztán hirtelen köd előtte, köd utána. Vakarja a fejét, káromkodik egy cifrát, majd hívja a HR-t, hogy keressünk újat.

Tortúra, vagy meglepő és mulatságos.

HR-esek mesélik, hogy ma már helyenként katasztrófa a keresés. Bizonytalan, hogy találnak-e megfelelő jelöltet, s ha igen, mikorra és mennyiért. Tudok másfél éve betöltetlen pozícióról. Gyakran nincs meg a jelölt minden szükséges készsége, de kompromisszumot kell kötni, mert közben a munkának haladnia kell, az erőforrás hiányzik, és ezt a többi, a megmaradtak is érzik. Vagy megköti a vezető a kompromisszumot, amiből ki tudja, mi lesz, vagy vállalja a házon belüli konfliktusokat. Pislákoló reménysugár, hogy nem minden munkakörre igaz ez, ki tudja, mikor alszik ki. 

Fókuszban a megtartás

Pár éve még szinte biztos lehetett abban a vezető, hogy ha új embert keres, azt záros határidőn belül megtalálja, motivált lesz, ügyesebb, mint az előző és számíthat majd rá. Ma közülük sokan panaszkodnak, hogy már ez sincs így. Azt mondják, lehet pezsgőt bontani, amikor az új kolléga belép, de másnaptól szoktak izgulni, hogy ne menjen el, hogy képes legyen pótolni az elődjét. Rengeteg a bizonytalanság és semmire sincs garancia.

Napjaink egyik legfontosabb HR trendje a megtartás. Nem véletlenül, a meglévő, kellő tudással, szakmai és helyismerettel rendelkező kollégáktól mindenki tudja, mit várhatnak, míg az új ember felvétele sokkal rizikósabb, mint korábban. Mindig volt jövés-menés cégeknél, és különböző okok miatt mindig is lesz, ám ennek nem mindegy a mértéke és az sem, hogy ezt ki okozza – mert a fenti példák miatt nagyon gyakran válik valóra a régi idézet, hogy

„az emberek cégekhez jönnek, de vezetőket hagynak el”

Vezetőként a régi reflexek, a gyakran a szakmai sikert hozó készségek ma már kevesek. A ma munkavállalója rugalmasabb, több információval, lehetőséggel, tágabb kitekintéssel rendelkezik és nem fél váltani. Nem vállalja fel a folyamatos, szint feletti stresszt, nem akar tahó főnökkel dolgozni, jól és hasznosnak akarja érezni magát a munkahelyén, azt akarja érezni, hogy értelmes munkát végez – nagy változás ez a korábbiakhoz képest. Régen azt mondták gyönyörű szavakkal, hogy „áldjon, vagy verjen sors keze: itt élned, halnod kell” aztán manapság London a második legnagyobb magyar város. A ma munkavállalója azt akarja, hogy emberként kezeljék, hogy értse a miérteket, hogy megkapja azt, amire a cégnél vágyik és ezért elsősorban a vezetőjét teszi felelőssé. Ha nem kapja meg, továbbáll.

A fentiek miatt, amíg ésszerű, érdemes inkább arra figyelni, hogy a meglévő kollégákat becsüljük meg és használjuk azokat az eszközöket, amik a vezető kezében vannak. Nem lehet mindenkinek fizetésemelést adni, de mindenkit lehet emberként kezelni. De csak úgy, ha sok vezető – és cég! - ledobja a régi reflexeit, mint kígyó a bőrét és újat növeszt helyettük.

Sajnos nincs egységes recept, piros gomb, csak odafigyelés, attitűd váltás, akarás és a helyzethez való alkalmazkodás van. Vagy az izgalom, hogy kit találunk és mikorra.

Képek forrása: Index, Nagy Attila Károly, civishetes.hu, munkanélkülinapló,