Teszek egy érdekes kísérletet: megpróbálok blogban tréninget tartani. Vagy valami hasonlót. A mindennapokban tapasztalható információs buborékról szeretnék mesélni Nektek, de van benne néhány gyakorlat is, hogy az olvasottakat megtapasztaljátok, ne csak olvassatok. Érdekes próbálkozás lesz, csapjunk is bele!

Arról lesz szó, hogy bár történelmünk során soha nem fértünk hozzá ilyen mennyiségű és változó minőségű információhoz mint manapság, paradox módon ennek köszönhetően bántóan leegyszerűsödik a gondolkodásunk. Ahelyett, hogy lényegében bármit megtalálhatunk, bármilyen információhoz hozzájutunk, a vélemény buborékok és a fake news-ok világát teremtettünk meg magunknak, ahol egyre kevésbé érdekel minket, hogy mit gondol a másik. 

Mielőtt elkezdjük, mesélek pár sztorit és hozok néhány adatot. Kőtelekről, egy Szolnok megyei kis faluból származom. A nagyszüleim 1956 őszén építkeztek, nagyapámat egyszer megkérdeztem, Papa, mit csináltatok, amikor Pesten kitört a forradalom? Tetőt fedtünk, fiam, mondta, jött a hideg. Nem volt tévé, internet, csak a magyar rádió, ahol ugyan elhangzott, hogy valami történt, de volt fontosabb dolguk is. Nem tudtak arról, hogy előző este a rádió ostromakor milyen sokan meghaltak. Légvonalban alig 100 km-re voltak onnan. 

2021 január 15-én, a Föld másik oldalán, Tongán kitört egy víz alatti vulkán. A robbanás tényleg a világ másik oldalán, 17 ezer kilóméterre történt Budapesttől. Egy szombati nap volt, emlékszem, hamarabb láttam a a kitörésről készült műholdfelvételeket, cúnamiról készült videókat Twitteren, mint ideért volna a robbanás keltette lökéshullám. 

Jó példa az információkhoz való hozzáférésre, hogy a fent említett 1956-os rádióműsor meghallgatható a YouTube-on. Kár, hogy nagypapámnak már nem tudom megmutatni. 

Az információáramlás mennyisége és minősége is iszonyatosan felgyorsult. A könyvnyomtatás 500 éve alatt több mint 130 millió egyedi könyvet nyomtattak ki. A posztolásnak, streamingnek köszönhetően manapság alig egy hónap alatt ennél több információt töltünk fel az internetre. Soha nem készült ennyi tartalom mint manapság. Jobbak, rosszabbak, de vannak. Azonban ilyen sebességben és mennyiségben ez követhetetlen. 

A nagy zabálás

1956-ban, amikor nagyapám a tetőt ácsolta, gyökeresen más volt a mindennapi élet is. Az emberek falun gyakran a szülőkkel éltek és mai szemmel nehezen elképzelhető szegénység jutott nekik. Információt egymástól, vagy a rádióból kaptak, jóval kevesebbet, mint ma. 

Két generációval később naponta átlagosan négy órát töltünk különböző képernyők előtt, tartalmakat fogyasztva hangban, szövegben, videók formájában. Ahol az algoritmusoknak köszönhetően olyan tartalmak kerülnek elénk, amik érdekelnek minket, mindnek egy célja van: hogy onnan fogyasszunk még többet. Napi több órában, minden áldott nap. Esszük, amit elénk tesznek. 

Ha nem érdekes, egy pöccintés és jön a másik. Az egyre népszerűbb YouTube Shorts, Instagram Reels, TikTok videók átlagos hossza nem éri el a 30 másodpercet. Ennyi ideig figyelünk – tudnánk tovább is, de nem akarunk, hiszen annyi jó tartalom van. Habzsolunk. Szórakozni akarunk, minden is kell. De közben elmegyünk amellett, ami igazán fontos. 

Bekerülünk egy buborékba

 A világ minden tudása fent van az interneten, azonban érthető módon, mindent nem tudunk befogadni. A szoftverek döntenek: azt mutatják, amik szerintük fontos számunkra. Ismerősök, követettek alapján javasolt új emberek, érdeklődési körnek megfelelő csoportok, hasonló stílusban és gondolkodással. De így működik offline is, választasz pár médiumot, amit követsz, embereket, akikkel beszélgetsz. Ők a Te világod, és minél többet látsz belőlük, ez annál inkább bezárul körülötted. Mivel a saját világodban – buborékodban – korlátlan téged érdeklő, gondolkodásodnak megfelelő tartalom elérhető, ezért nem is akarsz, gyakran nem is fogsz más véleményt látni. Ha igen, egy kattintással letiltod. A buborékból acélkupola lesz. 

A számunkra szoftverek által kínált, releváns, érdeklődési körünknek megfelelő tartalom napról napra erősíti azt, ahogyan a világról gondolkodunk. A legtöbb hír, komment, poszt megerősíti a véleményünket. Lájkolod, akivel egyetértesz, tehát több ilyet fogsz látni. Jól elvagy a saját kis világodban. A bökkenő csak az, hogy ez nem a világ. Csak a Te világod. Vagy az enyém. Pedig a világ talán sosem volt olyan komplex és bonyolult, mint manapság. De a másik oldal, az ellenvélemény, a nekünk nem tetsző tartalom rejtve marad számunkra. 

Ez megjelenik a mindennapjainkban is. Budapestről gyakran fogalmunk sincs, hogy élnek vidéken, mi a fontos, mivel küzdenek. Ugyanez van fordítva is. Azt gondoljuk másról, amit az arcunkba tolt hírek mutatnak. De azok a fentiek miatt pont azt erősítik, amit egyébként is gondolunk. És elfogadjuk, mert többször, több helyről ugyanazt látjuk, bemondta a tévé, posztolta valaki, tehát ez így van. 

Ez az iránytűnk, ami alapján a világot látjuk. De ez az iránytű mindig egy irányba mutat. Azt a szűk réteget látjuk, amiben élünk, a saját baráti körünk is minket reprezentál. Sokkal könnyebb így gondolkodni, mert jobb nekünk a folytonos megerősítés mint a rádöbbenés, hogy a világ milyen bonyolult. Soros, Völner, Putyin bábja, LMBTQ lobbi, gender kérdés, azt tartjuk igazságnak, amit a mi kis buborékunk annak tart. Nem is érdekel minket, mit gondol erről más. Nem is látjuk, ha igen, letiltjuk, vagy ne mértjük. Így inkább elkerüljük. Aztán egy idő után már el sem tudjuk képzelni, hogy máshogyan is lehet gondolkodni – és a buborék bezárul felettünk. 

 A történelem során soha nem volt ennyi lehetőségünk szórakozni, tanulni, kapcsolatot tartani, információt szerezni. Ehelyett mi történik? Bezárjuk magunkat a buborékba.  Ahelyett, hogy megértenénk a világot, vagy legalább meg akarnánk ismerni azt, ami minket körülvesz, bezárkózunk és a saját buborékunkban tobzódunk. 

A napfény íze - de mit tegyek? 

Az információs, vagy véleménybuborékban lenni olyan, mint elmenni Rómába, vagy Londonba várost nézni, de bezárkózni a szállodai szobába és az erkélyről nézelődni, majd hazajőve előadni, hogy láttuk az országot. Kétségtelenül biztonságosabb és kevesebb energia kell hozzá, olcsóbb is, csak tök értelmetlen. Biztosan van mindkét városnak olyan része, amit jobb, ha elkerülünk. Szóval nem kell az egész várost bejárni, elég annyit, ami érdekel minket. Ezt értjük a buborék méretén. Nem kell, nem is lehet az egész világot ismerni és érteni, ennyi hír között eligazodni. De arra lehet figyelni, hogy a figyelmünk ne csak egy irányba nézzen, lássunk és értsünk több véleményt abban a témában, ami érdekel bennünket. 

• Ismerjük fel, hogy buborékban vagyunk. Mindenkinek van egy világa, ami számára a valóság: otthon szülés, Waldorf iskola, politikai szimpátia, vegán életmód, azt hisszük, a dolgot csak így lehet érteni és gondolni. Pedig nem. Jó első lépés annak felismerése, hogy a világot máshogyan is lehet látni. Nem kell, hogy ez tetsszen nekünk. Nem is fog. De ettől még létezik. 

• Egy picit tágítsuk a buborékunkat. Buborékban lenni jó, mert biztonságos és kiszámítható, ne akarjunk mindenáron kitörni belőle. Járjunk nyitott szemmel, találjuk meg a buborék optimális méretét - elkerülni nem tudjuk, kimászni nem kell belőle. Van, akinek nagyobb, másnak kisebb kell. Tágítani azt jelenti, hogy olyan témákat is befogadunk, amit eddig nem. Olyan hírt, gondolatot is meghallgatunk, elolvasunk, amit eddig átlapoztunk.   

• Engedjünk magunkhoz olyan véleményeket, gondolatokat is, amikkel nem értünk egyet. Beszélgessünk olyan emberekkel, akik máshogy látják a világot. Miért vegán valaki, miért jó szerinte a Waldorf oktatás, mit gondol a környezetvédelemről, az egyén felelősségéről, a futballról és így tovább. Csak meg kell hallgatni, aztán majd eldöntjük, mit gondolunk róla. Jogunk van azt mondani, hogy ez szerintünk hülyeség. Lehet, hogy az is. Vagy nem. Nem tudjuk amíg figyelmesen meg nem hallgattuk. 

• Senkit sem kell meggyőznünk. Ha nem vagyunk politikusok, vagy aktivisták, nem feladatunk más emberek meggyőzése. Elég, ha meghallgatjuk, megértjük őket, elmondjuk mi is, mit gondolunk, aztán mindkét fél kezd ezzel valamit. Megfogadja, továbblép, legyint, mindent lehet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet. Aztán mehetünk tovább. 

• Figyeljünk rá, hogy mivel töltjük az időnket: ennyi információ és inger rendkívül vonzó számunkra. Nem csak a gyerekek lógnak a telefonon egész nap, a felnőttek is. A "nyomkodás" iszonyú addiktív, de van egy egészéséges és egy egészségtelen mértéke. Ha a közösségi oldalakon múlik, sosem szakadunk le róluk. Nem kell végletekben gondolkodni, csak keresni az egészésges mértéket. 

• Ne fogadjunk el mindent tényként, legyünk kritkusak. A net tele van hülyeségekkel, álhírekkel. Ahogyan a média, úgy a közösségi médiában lévő posztok is befolyásolni akarnak bennünket. Fognak is, néha nem is baj, ha ezt teszik, de legyünk észnél: Petőfi Sándor is megmondta 1850-ben, hogy nem minden igaz, amit az interneten olvasunk. Régen elfogadtuk, amit bemondtak a tévében, ma elhisszük, amit egy ismeretlen posztol valahol - legyünk ennél komolyabbak. Két kattintásra valószínűleg ott van minden, amit tudnunk kell. Ne legyünk lusták. 

Miután megvilágosodtunk, vagy vitatkozni kezdtek, jöjjön még egy gyakorlat. Tudom, hogy ez a poszt hosszú lett és azt is, hogy könnyebb lett volna elolvasni 1000 karakterben. De mit tegyek, a világ néha komplex és bonyolult, nem fér bele 1000 karakterbe. 

Kilenc hivatkozást és öt apró feladatot tettem a cikkbe, igyekeztem alátámasztani a mondanivalómat és érdekesebbé tenni az egészet. Ha ez tréning lenne, most jönne a zárókör. Azt kérdezném, hogy áruld el, a kilencből mennyire kattintottál rá? Az öt feladatból mennyit csináltál meg? Próbáltad tágítani a buborékod? 

Jöhet kommentben. 

Köszi szépen a figyelmet és hogy velem játszottál!