A történelem az élet tanítómestere?
2022. március 07. írta: mbudai

A történelem az élet tanítómestere?

A Kőteleki Általános Iskola felső tagozatában tanév elején Teréz tanár néni kérésére ezt a mondatot latinul kellett felírnom a történelem füzetem első oldalára. A történelem az elmúlt két évben is tanított minket, ugyanaz a minta, kérdés, megértettük-e. Megpróbáltuk lerajzolni. „Historia est…

Szilvi a platón
2021. december 14. írta: mbudai

Szilvi a platón

Sok, a maga módján sikeres emberrel dolgozom. Okosak, jók abban, amit csinálnak és ezt a környezetük gyakran elismeri: jó fizetéssel, előléptetéssel, saját vállalkozás esetén üzleti, szakmai sikerekkel. Szilvinél is ez történt, de jött a fordulat.

Teher és pálma
2021. január 09. írta: mbudai

Teher és pálma

Azt mondja az egyik barátom, hogy sokszor próbálkozott már az 5 km lefutásával, még sosem sikerült neki. Mondtam neki gyere, fussunk egyet közösen. Biztos voltam benne, hogy teljesíteni fogja a távot és azt is tudtam, hogyan. De neki nem mondtam meg. 

Mókuskerék és ami utána van
2019. július 07. írta: mbudai

Mókuskerék és ami utána van

Pörgünk, mint állat. Időre mindent és mindenhová. Határidők, feladatok, e-mailek, tennivalók. Meg akarunk felelni önmagunknak, otthon és a munkahelyen egyaránt, állandó teljesítménykényszerben élünk. Van egy történetem arról, hová vezethet ez. 

Érzed, vagy tudod?
2018. július 16. írta: mbudai

Érzed, vagy tudod?

avagy a nemtudás ára

Vannak spontán jól működő, a környezetük által irigyelt figurák. Te erre születtél, hallják gyakran. Villámgyorsan és könnyen érnek el eredményeket. Gyorsan emelkednek, majd java részük el is bukik. Vezetők esetében ez még látványosabb. De miért, teszik fel a kérdést zuhanás közben, azonban ritkán…

Éjszaka a konyhában
2018. május 02. írta: mbudai

Éjszaka a konyhában

Mindjárt éjfél és én a konyhában ülök. Most nem jönnek a betűk, nehezen halad a munka, nem akar olyan lenni, amit jó szívvel kiadnék a kezemből. Máson jár az agyam. Emberekkel dolgozom és ez nagy felelősség - most pedig kirúgtak valakit, akivel sokat dolgoztam.

Coach-kereső kisokos
2017. július 10. írta: mbudai

Coach-kereső kisokos

avagy gyakorlati tanácsok coaching után érdeklődőknek

Az ötlettől az első találkozóig – érthetően arról, mi az a coaching, mikor és hogyan keressünk magunknak coach-ot, mire figyeljünk, amikor a szakemberek között válogatunk és elmesélem, mi vár az érintettekre a folyamat alatt. 

Tóbiás
2017. május 22. írta: mbudai

Tóbiás

    Évekkel ezelőtt történt, még nagyon kezdő voltam. Egy üzlet értékesítőivel dolgoztam, ahol az egyik srác a kirúgás szélén állt, mindenki menthetetlennek tartotta – úgy voltam vele majd én megmutatom neki, majd én megváltoztatom, megváltom őt, és a világot is! Szerencsém volt: akkora pofont…

süti beállítások módosítása