A jó reggelt előtt
2017. október 31. írta: mbudai

A jó reggelt előtt

avagy mit tesz a tréner mielőtt találkozol vele

A trénerek reggel mosolyogva, derűsen várják a résztvevőket, akiket ez a nagyon pozitív hangulat rémesen tud idegesíteni. Pedig ennek is megvan az oka –a tréningnap már a jutalom, oda el kell jutni. Elmesélem, mi történik azelőtt, hogy a lelkes, energikus tréner azt mondja: jó reggelt mindenkinek, kezdhetünk?

img_20171001_223742.jpg

 

Még mielőtt: eszem ágában sincs panaszkodni, imádom ezt csinálni. De azt ígértem korábban, megmutatom, mi van a színfalak mögött. Ami most jön, jellemzően ott van.

6 héttel a tréning előtt

Az első megkeresést itt kapom. A pályázati felhívás tartalmazza a legfontosabb információkat, ám korántsem mindent. Este leülök és a magam csendességében, a kamillatea és a Piano Dinner társaságában álmodni kezdek. Összerakom a tréning vázát, hogy nagyjából mit fogok csinálni, majd leírom, miért lesz az jó a megrendelőnek. Megpróbálok az ő fejével gondolkozni, hogy ez számára is vonzó, ám egyben megvalósítható is legyen. Ezzel eltöltök 4-5 órát úgy, hogy korántsem biztos, hogy ebből valaha munka lesz.

 

�✏️� #preparation #mywayofworking #mostbiromvagysose #workhard #learninganddevelopment #keepcalm

Mate Budai (@mattagramm) által megosztott bejegyzés,

5 héttel a tréning előtt

Megjön a válasz, tetszik, beszéljünk személyesen. Ilyenkor felöltöm szebbik ruhám, és ha kell, reggel kilenckor Nyíregyházán ülök a tárgyalóasztalnál úgy, hogy előző nap fél hétkor még az ország másik felén voltam, de ez egy ilyen élet. Ha szerencsém van, itt megkapom a megbízást, ha nincs, jön még pár kör, e-mailek, telefonok, csak a szokásos. Az optimális az, ha itt már arról beszélünk, hogy a megrendelő hová szeretne eljutni. Ha időpontot is egyeztetünk, hálát adok az Égnek is. Ha kiderül, nem is ez, nem is így, nem is annak és nem is akkor kell, márpedig van ilyen, kezdjük az elejéről. Megoldjuk. Ez minimum egy napnyi meló, 13 óránál járunk.

2 héttel a tréning előtt

Levelet írok a résztvevőknek, ami nem is uncsi, nem is ciki. Nem is sikerül mindig. Elkezdem írni a forgatókönyvet, ami tartalmazza, milyen blokkok lesznek majd a tréningen. Ez a hosszadalmas, kreatív része a munkának. Már tudom, hová kell eljutni, de itt kell kitalálni, hogyan. Milyen gyakorlatok hogyan épüljenek egymásra, mi legyen az ív, a vezérfonal. Hosszú, néha keserves folyamat ez. Van, amikor napokig, hetekig kínlódok, mire jutok valamire. A szögberúgás minősített esete, amikor ez nem két héttel, hanem néhány nappal, vagy órával a kezdés előtt történik. Akkor még a családom is elkerül. Egy új forgatókönyv kifejlesztése nekem minimum 8 óra. Igen, amilyen hosszú maga a tréning lesz. És még nem vagyunk a végén.

1 héttel a tréning előtt

A kész forgatókönyv alapján készülnek a jegyzetek és a hallgatói anyagok. Szerencse, ha ezek már készen vannak, ha nem, újakat kell csinálni. Anyaggyűjtés, formázás, szerkesztés, legalább 5 órát számolhatunk, 26 óránál járunk már.

1 nappal a tréning előtt

Már tudom hová kell vinnem a csoportot, és azt is tudom, hogyan teszem ezt. Itt pakolok össze. Van egy táskám, abba kerülnek a kellékek, mindenféle vackok. Nyomtatok, fűzök, laminálok. A lényeg, hogy a táska legyen bepakolva, kellékek összerakva, nyomtatás, kiosztandó anyagok szétválogatva a helyükön. Gyakran egy másik tréningnap estéjén történik mindez, hiszen egyszerre több projekt fut  – 3 óra.

 

Calm before the storm. ☀️ #learninganddevelopment #mywayofworking #corporatetraining

Mate Budai (@mattagramm) által megosztott bejegyzés,

 

1 órával a tréning előtt

Fejben és fizikailag is megérkezem, a termet berendezem, szellőztetek, kipakolok, helyére kerül minden. Szól a zene, belakom a teret. 30 perc alatt minden kész, utána már csak várom a résztvevőket. Mire az elsők megérkeznek, már közel 30 órát dolgoztam azért, hogy ott lehessek. Még mindig, tíz év után is izgulok. Papíron jól fest a nap, de vajon milyen lesz, amikor minden megelevenedik? A következő nyolc órában kiderül.

Ezért mosolyog a tréner reggel: örülünk, hogy ott vagyunk. Sokat dolgoztunk, szerveztünk, pakoltunk és lassan célhoz érünk. Percekre vagyunk attól, hogy a papíron lévő forgatókönyv megelevenedjen, a terem megteljen élettel és elkezdhetjük végre a csoporttal való közös munkát.

Gentlemen, start your engines!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jegtoro.blog.hu/api/trackback/id/tr6813120108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása